Dunamenti Globál Szociális Szövetkezet

http://ermeinfo.hu/wp-content/uploads/2016/11/ermeboltreklam.jpg

Üdvözlöm a Dunamenti Globál Szociális Szövetkezet honlapján!

A Dunamenti Globál Szocilis Szövetkezetet hét fő hozta létre. A hét tagból, van aki mozgássérült, hallássérült, munkanélküli, hátrányos helyzetű (kisebbségi, cigány).

A Dunamenti Globál Szocilis Szövetkezet, Nonprofit, ugyan úgy működik, mint egy Alapítvány, mi is szponzorokat, adományozókat keresünk a céljaink megvalósításához.

Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy egész évben tudjunk segíteni a rászoruló embereken, családokon, ezért is kérjük, amennyiben megengedheti, akkor egy kis segítséget kérünk Öntől.

Szeretném megkérni Önt, hogy támogassa munkánkat, pénzbeli felajánlásával az

OTP Bank 11736037-20593496-00000000 számlaszámra.

Az adományokból befolyt teljes összeget a kiemelkedően hátrányos és rászoruló családokra fordítjuk, tartós élelmiszer csomaggal, télen tűzellővel, meleg ruhával segítjük őket.
Az adományozás lebonyolításáról a honlapunkon dunamentiglobal.hu és a facebook oldalunkon tájékozódhat.

A Dunamenti Globál Szociális Szövetkezet a 2016. évben is várja a szponzorok, cégek és magánszemélyek segítségét, felajánlásait, hogy egész évben tudjuk segíteni, adományt biztosítani a rászoruló családok részére..

Nagyon sok otthonban van megunt játék, mesekönyv, kinőtt ruha, kinőtt cipő, már nem használt, de működő háztartási és konyhai eszközök, műszaki és számítástechnikai eszközök, amit a rászoruló családok tudnak használni.

Nagyon sok játékra, mesekönyvre, ruhára, cipőre van szükség, sok családnál, ahol öt gyermek van még játékot, mesekönyvet sem láttunk, a ruházatuk tiszta volt, de nagyon kevés, hiányos.

Ahol adományokat osztottunk ki, a rászoruló családoknak, volt ahol nem volt villany, a téli napokon a nagy hidegben, fűteni nem tudtak, öt kisgyermek napközben az ágyban volt egy paplannal takaróztak és összebújtak, hogy ne fázzanak.
Nagyon sok gyermek éhezik, napi egyszeri étkezést kap, főt ételt hetekig nem esznek, télen fáznak, mert nem tudnak fűteni.

Szponzorok segítségét várjuk!

Cégek, vállalkozások segítségét várjuk!

Ön cégvezető, vállalkozó és megteheti, hogy segítsen, a céljaink elérésében, akkor a következőket szeretném kérem Öntől!

Az Ön vállalkozását hirdető, logóval ellátott, feliratozott golyóstoll, mappa, füzet, sapka, póló, pohár.. stb. adománnyal, nagyon sokat segíthet.
A felajánlásról, átvételi, adományozási igazolást adunk, amit a könyvelésben el tud számolni.

A vállalkozásában lecserélt, feleslegessé vált irodai, műszaki, vagy számítástechnikai berendezéseket (számítógép, monitor, nyomtató, szkenner, laptop), ajánlja fel nekünk.
A felajánlásról, átvételi, adományozási igazolást adunk, amit a könyvelésben el tud számolni.

A vállalkozása játékot, ruhát, cipőt, műszaki cikkeket, számítástechnikai eszközöket gyárt, vagy forgalmaz, akkor szeretném kérni Önt, hogy az adományával,  felajánlásával segítse munkánkat.
A felajánlásról, átvételi, adományozási igazolást adunk, amit a könyvelésben el tud számolni.

Amennyiben pénzbeli támogatást tud felajánlani, küldeni, hogy támogassa munkánkat, akkor szeretném megkérni Önt, hogy az alábbi számlaszámra utalja át, vagy fizesse be az adomány összegét.

Dunamenti Globál Szociális Szövetkezet,

OTP Bank 11736037-20593496-00000000 számlaszámra.

A felajánlásról, átvételi, adományozási igazolást adunk, amit a könyvelésben el tud számolni, leírhat költségként.

Magánszemélyek segítségét várjuk!

Nagyon sok otthonban van megunt játék, mesekönyv, kinőtt ruha, kinőtt cipő, már nem használt, de működő háztartási és konyhai eszközök, műszaki és számítástechnikai eszközök, amit a rászoruló családok tudnak használni.

Nagyon sok játékra, mesekönyvre, ruhára, cipőre lenne szükség sok családnál, ahol öt gyermek van még játékot, mesekönyvet sem láttunk, a ruházatuk tiszta volt, de nagyon kevés, hiányos.
Ahol adományokat osztottunk ki, a rászoruló családoknak, volt ahol nem volt villany, a téli napokon a nagy hidegben, fűteni nem tudtak, öt kisgyermek napközben az ágyban volt egy paplannal takaróztak és összebújtak, hogy ne fázzanak.

Nagyon sok gyermek éhezik, napi egyszeri étkezést kap, főt ételt hetekig nem esznek, télen fáznak, mert nem tudnak fűteni.

Amennyiben pénzbeli támogatást tud felajánlani, küldeni, hogy segítse munkánkat, akkor szeretném megkérni Önt, hogy az alábbi számlaszámra utalja át, vagy fizesse be az adomány összegét.

Dunamenti Globál Szociális Szövetkezet,

OTP Bank 11736037-20593496-00000000 számlaszámra.

Az adományokból befolyt teljes összeget a kiemelkedően hátrányos és rászoruló családokat segítjük, tartós élelmiszer csomaggal, télen tűzellővel, meleg ruhával.
Az adományozás lebonyolításáról a honlapunkon dunamentiglobal.hu és a facebook oldalunkon tájékozódhat.

Amennyiben megteheti, nagylelkű és segítőkész, akkor szeretném megkérni Önt, hogy támogassa munkánkat, pénzbeli felajánlásával az

OTP Bank 11736037-20593496-00000000 számlaszámra.

Az adományokból befolyt teljes összeget a kiemelkedően hátrányos és rászoruló családokat segítjük, tartós élelmiszer csomaggal, télen tűzellővel, meleg ruhával.
Az adományozás lebonyolításáról a honlapunkon dunamentiglobal.hu és a facebook oldalunkon tájékozódhat.

Köszönjük!

http://ermeinfo.hu/wp-content/uploads/2016/11/ermeboltreklam.jpg

loading...